Megrekedtünk. Stagnálunk. Hetedik
napja, hogy bennem vége a világunknak. Nem látod a halmozódó hibákat, ahogy az
egyik dolog követi a másikat. Visszafordíthatatlanul. Közben megfeledkezel a
kincseidről, a félelem és a fájdalom átmossa az elméd és csak a remegést érzed
a csontjaidban. Megfeledkezel a csodákról. Megfeledkezel rólam. Én meg csak
ülök, és várom, hogy végre történjen valami. Bármi… De tényleg. Fakul a bőröm,
halkul a hangom, áttetsző minden, talán épp most múlok el belőled. Vagy épp te
belőlem. Nem tudom pontosan, csak érzem, hogy valami változik.
…Napról-napra kevesebbek vagyunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése